Mindig is azt gondoltam, hogy a babaruha méretek egyszerű matematika lesznek. Hónapok száma egyenlő a ruhamérettel, nem igaz? Nos, Bence születése után hamar rájöttem, hogy ez közel sem ilyen egyértelmű. Most, hogy már másfél éves, visszagondolva az első hónapokra, csak mosolygok azon, mennyire naiv voltam.
Amikor terhes voltam, lelkesen vásároltam újszülött méretű ruhákat. Az 50-es és 56-os címkék olyan megnyugtatóak voltak – ezek biztosan jók lesznek az első hetekre. Aztán Bence 4100 grammal született, és már a kórházban alig fért bele a gondosan előkészített ruhácskákba. A nővérek nevetve mondták, hogy ez egy jól megtermett kisfiú, vegyünk inkább 62-es méreteket.
Hazaérve pánikba estem. A szépen összehajtogatott újszülött ruhák ott sorakoztak a komódon, de a fiam már akkor sem fért beléjük rendesen. Férjem próbált megnyugtatni, hogy majd a következő babánál felhasználjuk őket, de én akkor még fel voltam háborodva. Hogyan lehet, hogy a vadiúj ruhák máris kicsik?
Az első komoly leckét a nagymamámtól kaptam. Eljött segíteni a baba körül, és amikor látta, hogy próbálom begyömöszölni Bencét egy 56-os rugdalózóba, csak a fejét csóválta. „Drágám,” mondta, „a babának kényelmes ruhára van szüksége, nem arra, hogy passzoljon a mérettáblázathoz.” Igaza volt. Attól a naptól kezdve mindig azt néztem, hogy Bence jól érezze magát a ruhájában, ne az, hogy mit mond a címke.
Három hónapos korára már 68-as méreteket hordott, miközben a könyvek szerint még 62-esben kellene lennie. Emlékszem, egyszer találkoztam egy másik anyukával a rendelőben, akinek ugyanolyan idős kislánya még 56-os méretben volt. Akkor értettem meg igazán, hogy minden baba más ütemben fejlődik.
Kifejlesztettem egy saját rendszert a vásárlásra. Mindig vittem magammal egy olyan ruhát, ami éppen jó volt Bencére, és ahhoz hasonlítottam az újakat. Nem a címkét néztem, hanem rátettem a meglévő ruhára – ha nagyobbnak tűnt, de nem túlságosan, akkor jó volt. Ez a módszer sokkal megbízhatóbbnak bizonyult, mint a számok követése.
A legnagyobb kihívást a különböző típusú ruhák jelentették. A bodyk például mindig hamarabb lettek szűkek, mint a pólók, egyszerűen azért, mert a baba törzse gyorsabban nőtt, mint gondoltam. A nadrágok még furcsábbak voltak – Bence hosszú, vékony baba volt, így ami derékban jó volt, az hosszban rövid, és fordítva.
Hat hónapos kora után új probléma merült fel. Elkezdett mászni, és a szép, díszesebb ruhák már nem voltak praktikusak. Át kellett állnom a funkcionalitásra. A 74-es méretű farmernadrágok lettek a kedvenceim, mert védték a térdét, de elég lazák voltak ahhoz, hogy ne akadályozzák a mozgásban.
Volt egy időszak nyolc-kilenc hónapos korában, amikor úgy tűnt, Bence egyáltalán nem nő. Két és fél hónapig ugyanazokat a 80-as méretű ruhákat hordta. Már kezdtem aggódni, amikor hirtelen egyik héten minden szűk lett. Mintha az összes elmaradt növekedést egyszerre pótolta volna.
Az évszakok váltása külön fejtörést okozott. Nyáron született, így az első télre nehéz volt előre tervezni. Vettem 74-es téli overallt szeptemberben, de mire igazán hideg lett, már 80-as kellett. Azóta megtanultam, hogy a téli ruhákból mindig az aktuális méretet veszem, maximum eggyel nagyobbat, mert a vastag anyag miatt amúgy is szűkebbek.
Egy éves kora után kezdtem lazábban kezelni az egészet. Rájöttem, hogy a 86-os és 92-es méretek között már nincs akkora különbség, és Bence is lassabban nőtt. Most, másfél évesen még mindig vannak 86-os pólói, amik jók, de már 92-es nadrágokat hord.
A legemlékezetesebb ruhadarab egy 68-as méretű, kék csíkos body volt. Valahogy ez lett a kedvencünk, talán mert ebben volt először igazi baba-mosolya. Amikor kinőtte, nem tudtam kidobni. Ott van a többi emlék-ruhával együtt egy dobozban, amit időnként előveszek és nosztalgiázom.
Most várandós barátnőimnek mindig azt tanácsolom, hogy ne vegyenek sok újszülött ruhát előre. Várják meg, amíg megszületik a baba, lássák, mekkora, és akkor vásároljanak. És ami a legfontosabb: ne görcsöljenek a méreteken. A baba nem törődik vele, hogy 68-as vagy 74-es ruhát hord, csak az számít, hogy kényelmes legyen.
Néha elnézem Bencét, ahogy a játszótéren futkározik a 92-es méretű mackós pólójában, és el sem hiszem, hogy valamikor 56-os ruhába próbáltam beletukmálni. Az anyaság sok mindenre megtanított, de talán az egyik legfontosabb lecke az volt, hogy meg kell tanulni elengedni a tökéletesség iránti vágyat. A babaruha méretek csak számok – ami igazán számít, az a benne szaladgáló, nevető kisgyerek.